Sziasztok. Itt vagyok hát a beígért bejegyzéssel, amiben ismét bemutatok nektek három legendát, amiről kiderítem, hogy igaz -e vagy sem. Vágjunk is bele!

A Nura - Onna:

A helyszín ismét Japán, az időpont ismeretlen. A legenda főszereplője egy férfi, aki nagyon szeretett úszni, minden nap lement a házához közeli tóhoz. A tavat szinte csak ő látogatta, mivel senki más nem szeretett belemenni a hideg víz miatt. Egyik nap azonban, amikor elkezdett úszni, látta, hogy nincs egyedül: egy fiatal nő úszott a vízben nem messze tőle. Amikor közelebb ment hozzá, észrevette, hogy a nő nem úszik, hanem fuldoklik. A férfi gyorsan elkezdett felé úszni, hogy megmentse, és már épp megragadta volna, amikor hirtelen nem tudta megmozdítani a lábait. A kezeit is hiába próbálta mozgatni, azok sem engedelmeskedtek. Miközben próbálta magát a víz felszínén tartani, észrevette, hogy a nő már nem fuldoklik, hanem őt nézi a nagy, fekete szemeivel. amikor jobban megnézte, feltűnt neki, hogy a nőnek a feje alatt egy kígyó teste van. A kígyó ekkor rátekeredett a férfi lábára, és a mélybe rántotta őt. Soha többé nem hallottak felőle.

Az igazság:

 A szörny, akivel a férfi a legenda szerint találkozott, a Nure - Onna, ami nagy népszerűségnek örvend a japán kultúrában. A legenda eredete ismeretlen, valószínűleg szájhagyomány útján terjedve érte el végleges formáját. Arra, hogy a lény létezne, vagy valaha is létezett volna, semmiféle forrást nem találtam.

A Nure - Onna ábrázolása egy régi rajzon.

Ez a legenda tehát VALÓSZÍNŰLEG NEM IGAZ.

A modernkori vámpír:

A helyszín Románia, az idő 2004. Meglepő, de még 20 évvel ezelőtt is voltak román falvak, ahol még mindig komolyan hittek a vámpírok létezésében. Így volt ezzel az a falu is, ahol nem sokkal korábban temettek el egy férfit, akitől mindenki félt, mivel őt tartották a községben nemrégiben elkövetett támadássorozat felelősének. Mivel tartottak tőle, hogy feltámad, ezért úgy döntöttek, a hagyományos módon akadályozzák ezt meg. Elmentek hát a temetőbe, kiásták a sírját, és felnyitották a koporsót. Miután ez megtörtént, a hagyomány szerint egy karóval átszúrták a szívét, majd kivájták azt. Ezután visszatemették, és távoztak a temetőből. A módszer működött, több támadás nem történt. 

Az igazság:

A vámpírok legendája már az 1400-as évek óta él. A legendát legnagyobb részben III. Vlad havasföldi fejedelem ihlette, aki 1431-ben született az akkor már Romániához tartozó Segesváron, és aki arról vált ismertté, hogy ellenségeit karóba húzatta. Emiatt sokan csak Karóbahúzatós Vladnak nevezték. A fejedelem állítólag annyi embert húzatott karóba, hogy amikor egy külföldi kalandor ottjárt, azt írta az országról, hiogy az egy karóba húzott, ég felé meredő emberekből álló erdő. Amikor ezt szóvá tette a fejedelemnek, őt is karóba húzatta, azonban volt annyira "kegyes" hozzá, hogy az ő testét magasabbra tetette, hogy ne zavarja a többi test szaga. 

A legenda eredetének másik része később, az 1800-as években kezdett kibontakozni, amikor Új - Anglia védékibb területein felütötte a fejét a tuberkulózis járvány. A betegség több millió áldozatot szedett. A legnagyobb veszélynek a családok voltak kitéve, ha ugyanis valaki megfertőződött, nagy eséllyel továbbadta a rokonainak is. A korabeli próféták ezt azzal magyarázták, hogy az elhunytak visszajárnak  a Földre, hogy magukkal vigyék még élő rokonaikat. Ekkor kezdtek elterjedni a vámpírok elleni ősi rituálék. 

1892-ben a Rhode Islandi Exceterben élő Brown családot is utolérte a vírus, aminek az öt gyerek közül kettő, a 24 éves Edwin és a 19 éves Mercy is áldozatul esett. A család nem nyugodott bele a veszteségbe, és exhumáltatni akarta a holttesteket, hogy kiderítsék a halál okát. Ehhez a falubeliek segítségét kérték. Az exhumálásra végül 2 hónappal Mercy halála után, 1892.októberében került sor. A lakosok Edwin holttestén nem találtak semmi különlegeset, Mercy teste viszont megelpően jó állapotban volt, a szívében pedig még friss vért is találtak. Az emberek ebből arra következettek, hogy ő a vámpír aki megbetegítette a családot, a  holttestet ezért rituálisan elégették, és az ebből származó füst belégzésével próbáltak védekezni a vírus ellen. Ez - nem meglepő módon - nem működött.

                                                                 Mercy Lena Brown (1872-1892)

 Love Rollercoster:

Az idő 1975. Az Ohio Players együttes ekkor adta ki a Love Rollercoster című dalát, ami akkora siker lett. hogy később a Red Hot Chili Peppers is feldolgozta, illetve 2004-ben bekerült a GTA - videójátéksorozat egyik részébe is. A dal a Honey című albumon jelent meg, aminek később fontos szerepe volt a legenda  kialakulásában. A rajongók felfedezték, hogy  a dal vége felé hallani lehet egy magas hangot, ami nem illik a számba. Ezután több elmélet is napvilágot látott az esettel kapcsolatban. Az egyik teória szerint a hang egy nő sikolya, akit épp meggyilkoltak a stúdióban, amikor az együttes felvette a dalt. Egy másik teória szerint azonban a hangot csak az egyiik hangmérnök szerkesztette utólag a lemezre, afféle beteg tréfának szánva azt. A harmadik teória pedig a Honey - album borítójával kapcsolatos, amin egy nő látható, miközben épp mézet csorgat a szájába, és a mezítelen testét is a ragacsos anyag borítja. A rajongók szerint az anyag valójában viasz lehetett, és a hang a nő sikoltása, amit aközben hallatott, hogy épp leszedték a testéről. A gyanút csak tovább erősítette, hogy az együttes sosem adott ki hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban, ha pedig egy interjúban szóba került, kerülték a válaszadást.

Az igazság:

Semmit sem találtam arra vonatkozóan, hogy a stúdióban gyilkosság történt volna aznap, amikor a dalt rögzítették. Több forrás szerint a furcsa hang valójában az együttes akkori szintetizátorosának, Billy Becknek köszönhető, aki egyszerűen a hangszerrel produkálta azt. Lentebb megtekinthető a dal (a hang 2:32 és 2:36 között hallható) és a Honey - album borítója. A borítón szereplő modell egyébként Ester Cordet, aki 1946-ban született, és a mai napig él és virul, és nem kellett viaszt eltávolítani a testéről.

                                                                     A Honey - album borítója.

                                                                   Ester Cordet napjainkban. 

Ennyi volt tehát a negyedik bejegyzés. Ha tetszett, és szereted a hasonló tartalmakat, kövesd be a blogomat, és tarts velem a következő alkalommal is, amikor szó lesz egy médiumról, egy újabb vámpírtörténetről és egy népszerű Beatles- teóriáról. 

HÚSVÉTI KÜLÖNKIADÁS - A virginiai nyúlember legendája:

Tudom, hogy nem ezt ígértem, és hamarosan érkezni fog a beígért bejegyzés is. Mivel azonban húsvét van, úgy döntöttem, előrébb veszem ezt a történetet (amit csak később akartam bemutatni). Vágjunk is bele! 

A legenda:

Virginia környékén járunk, az 1900-as évek elején. Adott egy elmegyógyintézet, ami egy igencsak népszerű, sok lakossal rendelkező telepen állt. Minden rendben volt egészen addig, amíg az egyik beteg megnem szökött, és rá nem támadt egy gyerekre. A létesítményt ezután bezárták, a betegeket pedig busszal szállították át egy másik intézménybe. Igen ám, de a busz egy kietlen útszakaszon árokba hajtott, a betegek pedig kiszabadultak, és menekülni kezdtek. A rendőrök kutyákkal kerestették az eltűnteket. Végül mindenkit sikerült elfogni, kivéve két rabot. Ők voltak Billy Smith és Michael Wood. Utóbbi előélete ismeretlen, előbbiről viszont tudták, hogy azután került, hogy húsvétkor lemészárolta a családját. Hosszas keresés után végül megtalálták Michael Woodot, aki megcsonkítva lógott egy aluljáró alagútjában, lábán egy cetlivel: "Sosem kapjátok el a nyúlembert."  Billy Smith -t sosem találták meg, találtak viszont egy csomó megnyúzott nyulat, akiknek vélhetően ő vette el az életét. 

Hosszú évek teltek el, az emberek azonban nem felejtették el a Nyúlembert. 1965.októberében aztán egy csapat fiatal gyűlt össze annál az aluljárónál, ahol Michael Woodot megtalálták. Összesen heten voltak, és úgy tervezték, egész éjjel maradnak, az egyik lány azonban úgy döntött, inkább hazamegy, és elindult az úton visszafelé. Még az első kanyart is alig érte el, amikor meghallotta barátai sikolyait. Annyira megijedt, hogy egészen hazáig rohant. A fiatalokat másnap találták meg: mindannyian az aluljáróban lógtak, egyikük lábára egy cetli volt ragasztva: "Ne felejtsétek el a Nyúlembert!" 

Újabb évek teltek el, és bár mindenki ismerte a legendát, idővel már senki sem félt a Nyúlembertől. Egyik éjjel egy fiatal pár épp az útszakaszon autózott, és megálltak az aluljárónál. Itt aztán teljesen belefeledkeztek a csókolózásba, és csak akkor néztek fel, amikor fényt láttak az úton. Rengeteg nyúl futott az autó felé, mintha egy ragadozó elől menekültek volna. Ugyanekkor egy férfi a kutyáját sétáltatta a környéken, az állat azonban a nyulak után iramodott, és eltűnt.. A gazdája keresni kezdte az állatot, és így jutott el az aluljáróba. A kutyáját nem találta meg, a fiatal párt viszont igen: mindketten fejjel lefelé lógtak, az egyikük lábán egy cédula: "Sosem kapjátok el a nyúlembert."

Az igazság: 

Semmit sem találtam arra vonatkozóan, hogy Billy Smith tényleg létezett volna, maga a Nyúlember viszont valóban élt, csak éppen éppen senki sem tudja, ki is volt ő valójában. Egy Brian A. Conley nevű könyvtáros úgy döntött, utánajár a legendának, és átolvasott többszáz, 1872 és 1973 közötti újságot. Ezekből kiderült, hogy bő 100 év alatt összesen 550 gyilkosság történt a megyében, Conely azonban csak a fiatalokkal és gyerekekkel kapcsolatos esetekre fókuszált, így pedig sikerült három ügyre leszorítani a kört: egy 1918-as, egy 1927 - es és egy 1949-.es esetre. A Nyúlember neve azonban egyik ügyben sem lett megemlítve. Hosszas keresés után végül ráakadt A Washington Post egyik 1970-es lapjára, amiben arról írtak, hogy nyomozást indítottak egy nyúljelmezes férfi után, aki több esetben is baltával fenyegette a helyieket.  Conelynak azonban ennyi nem volt elég, és egészen a rendőrségig jutott, ahol kiadták neki az ügy aktáit. Ezekből kiderült, 1970.október 29.-én (tehát 3 nappal Halottak Napja előtt) a rendőrség kiszállt a Guinea Road nevű mellékútra, ahol egy nyúljelmezes, baltás férfit kerestek. Az aktában említést tettek továbbá egy telefonon fenyegetőző, magát a Baltás Embernek mondó gyanúsított egy gyerek is, aki szemtanúja volt az egyik esetnek. Őket azonban nem sikerült megtalálni. Utóbbinak ugyanakkor fontos szerepe volt az ügyben , mivel bevallotta, hogy személyesen sosem látta a Nyúlembert, csak az iskolában hallotta a legendát. Conely ebből arra következtetett, hogy Billy Smith története már a támadást követő napokban útjára indult, és gyorsan elérte végleges formáját. 

https://offbeatnova.files.wordpress.com/2020/10/bunny-man-news.jpg?w=1024

                                                           A Washington Post cikkei, amik a támadásokról írtak. 

A legtöbb internetes forrás két konkrét támadást említ, amit a Nyúlember számlájára írnak. Az első 1970.október 19.-én történt. Eszerint egy Bob Benett nevű fiatal, frissen leszerelt  tengerésztiszt épp a Guinea Roadon autózott  barátnőjével, amikor megálltak út közben, és szeretkezni kezdtek. Az élvezetet egy hatalmas csörömpölés szakította félbe, ami az első ülések felől jött. Amikor a pár felnézett, észrevették, hogy valaki betörte a szélvédőt. Amikor kinéztek, látták, hogy a kocsi előtt egy nyúljelmezes férfi áll, aki őket bámulta. Benettnek volt lélekjelenléte, így gyorsan el tudtak hajtani a helyszínről. Amikor visszafordultak, még hallották, ahogy az idegen utánuk kiabál: "Feljegyeztem az azonosító - számodat!". Hogy ezt hogyan értette, arra később nem sikerült rájönni, de mivel valószínűleg elmebeteg volt, így nem feltétlenül kell a szavaiban az értelmet keresni. Amikor hazaértek, Benett észrevette, hogy a Nyúlember hagyott nekik egy emléket: a baltáját a kocsi tetején felejtette.

                                                Az első támadás egy korabeli rajzon ábrázolva. 

A második támadás 10 nappal később történt. A Guinea Road környékén  épp egy építkezés folyt. A munkálatokat felügyelő őr, Paul Philips hirtelen azt vette észre, hogy egy nyúljelmezt viselő, baltás férfi tart a befejezetlen ház tornáca felé. Az idegen séta közben folyamatosan beszélt. A beszédében kevés volt az összefüggés, mindössze annyi, így minden mondatában az amerikai kormányt szidalmazta. Amikor meglátta Philipset, azt mondta, menjen onnan, ha nem akarja megkóstolni  a baltája nyelét. Philips eleget tett a kérésnek, és elhagyta a helyszínt de csak azért, hogy a kocsijához menjen a szolgálati fegyveréért. Út közben visszafordult, hogy nincs -e veszélyben. Gyorsan kiderült, hogy nem kell az idegentől félnie, ő ugyanis új elfoglaltságot talált magának: az egyik faalapú villanyoszlopot próbálta kivágni a baltájával. Philips végül magához vette a pisztolyát, mire azonban visszatért, a Nyúlember már nem volt sehol. A férfit soha többé nem látták a környéken.

Az egész legendából ezen kívül csak egy dolog igaz: az aluljáró, ahol a holttesteket a legenda szerint fellógatták, valóban létezik. Érdekesség, hogy a valós támadásoknál semmilyen forrás nem említ aluljárót, így az nem tisztázott, hogyan sikerült a történetbe beleszőni (bár valószínűleg azért kötötték a Nyúlemberhez, mert a Guinea Roadon áll, vagyis ott, ahol a két támadás történt.). A helyiek a hidat csak Bunnyman Birdge - nek (Vagyis a Nyúlember hídjának) nevezik, és kisebb turistalátványossággá nőtte ki magát az elmúlt 50 évben. A mai napig sokan látogatják a hidat azzal a céllal, hogy előhívják a Nyúlembert, ami- nem meglepő módon - még senkinek sem sikerült.

Ez a legenda tehát RÉSZBEN IGAZ. 
                                                                                                                                                                                                                  

                                                                  Az aluljáró 1970-ben és napjainkban.

A Nyúlember a popkultúrában:

Bár a Nyúlember legendája már 1970 óta él, egészen a 2010- es évekig kellett várni, hogy a legenda Hollywoodba is eljusson. 2011-ben készült el a Bunnyman című, a legendát csak lazán követő horrorfilm, amit Carl Lindhberg rendezett (emellett pedig a forgatókönyvet is ő írta, és a producere is ő volt az alkotásnak). A film sokat változtatott a történeten, az egyik legnagyobb eltérés, hogy a gyilkos itt balta helyett láncfűrésszel vadászik áldozataira. Az alkotás nem lett sikeres, ennek ellenére két folytatást is kapott (2014-ben és 2017-ben). A filmekben a nyúljelmezes gyilkost maga a rendező alakította. A Bunnyman a Rotten Tomatoes nevű kritikai oldalon mindössze 20%-ot kapott, a folytatások pedig még ennyit sem.  Lentebb megtekinthetők a fim poszterei, illetve az előzetese.

                                                                            A film plakátja.

                                                     A Nyúlember ábrázolása Carl Lindhberg elképzelésében. 

Ennyi lett volna hát a Nyúlember története. Elnézést kérek azoktól, akik a beígért bejegyzést várták, az is érkezik hamarosan. Addig is Boldog Húsvéti ünnepeket kívánok minden olvasómnak. 

Sziasztok. Ma ismét elhoztam nektek három legendát, amiről kiderítjük, hogy igaz -e vagy sem. Szó lesz ma a japán iskolákban népszerű piros wc - papír legendájáról, egy lányról, aki egyedül maradt otthon és egy Magyarországon forgatott akciófilmről, aminek a forgatása kis híján tragédiába torkollott. Vágjunk is bele!

A piros vécépapír:

A helyszín Japán. Egy kisfiú épp a vécén ült egy japán iskolában, amikor észrevette, hogy elfogyott a vécépapír. Emiatt nagyon dühös lett. Ekkor azonban egy hang (egy szellem hangja, akit Aka Mantónak hívnak) megkérdezte tőle, hogy piros vagy kék vécépapírt kér- e. A fiú végül a pirosat választotta. A fiúból ezután ömleni kezdett a vér, egészen addig, míg vég el nem vérzett és meghalt. A történetnek persze gyorsan híre ment az iskolában. Hónapokkal később aztán a fiú barátja ugyanebben a fülkében ült, amikor észrevette, hogy ismét nincs vécépapír. A hang ekkor ismét megszólalt, és tőle is megkérdezte, milyet kér: pirosat vagy kéket. A fiú - aki tanult barátja esetéből - a kéket választotta. A társai órákkal később találták meg a holttestét a vécében, megfulladva, és a fulladástól kék fejjel.

Az igazság:

Mondanom se kell, semmit sem találtam arra vonatkozóan, hogy mindez megtörtént volna. Találtam viszont egy hosszabb angol cikket a wikipedián Aka Mantóról. Eszerint a szellemet és a történetet  egy Matthew Meyer nevű író találta ki. A karakter japánban nagy népszerűségre tett szert: több videojáték készült róla, és még a nagy sikerű Squid Game című sorozatban is megemlítik. 

                                                                             Aka Manto

Ez a legenda tehát NEM IGAZ.

A riadt lány:
A helyszín Nagy - Britannia. Egy fiatal lány éppen egyedül volt otthon, - mivel az iskolában hószünet volt - és tévét nézett, amikor észrevette, hogy a teraszajtón egy férfi bámul befelé. A lány megijedt és hívta a rendőrséget. A diszpécser arra kérte, nézze meg, hogy minden ablak és ajtó zárva van e. A lány ezt megtette, azonban a teraszajtót csak lábujjhegyen merte megközelíteni. A férfit ezúttal nem látta. Amikor a rendőrök kiértek, elmondták, hogy köröznek egy veszélyes bűnözőt, aki betört egy másik házba. Odakint nem találták a férfit, és ami meglepő, hogy a lábnyomai sem voltak a hóban. Ezután a házban is szétnéztek. Végül észrevették, hogy a nappali tele van vizes lábnyomokkal, amik a kanapé mögé vezettek. Ott volt a férfi. A rendőrök elmondták a lánynak, hogy nagy szerencséje volt, ugyanis a férfi mögötte állt, ő pedig csak a tükörképét látta a teraszajtón.

Az igazság:

A történetet elvileg ugye sok brit újság megírta. Ennek ellenére én egy újságcikket sem találtam az esetről. Találtam viszont egy rövid angol creepypastát (szerző ismeretlen), ami meglepően sok helyen egyezik az eset leírásával. 

Ez a legenda tehát  VALÓSZÍNŰLEG NEM IGAZ.

A Magyarországon forgatott akciófilm:

A helyszín Magyarország, azaz kis hazánk. Épp egy hollywoodi akciófilmet forgattak itt, amikor váratlanul kommandósok lepték el a forgatás területét, és elkobozták az összes, a filmben használt lőfegyvert. Mint kiderült, a gyártó céget átverték, és az életlennek hitt fegyverek mind élesek voltak. Így akár halálos baleset is történehetett volna.

Az igazság:

Találtam egy 2011.októberi cikket, ami szerint a Z világháború című film forgatását ellepték a TEK-esek, akik elkoboztak minden fegyvert. Összesen 85 félautomata fegyvert foglaltak le, amik mind élesek voltak. A filmet gyártó cég ,(Patramount Pictures) teljesen megdöbbent, mivel ők úgy tudták, csak kellékfegyvereket vásároltak.

                                                                          A film posztere. 

Ez a legenda tehát IGAZ.

Ez lett volna hát a második bejegyzés. Ha tetszenek a hasonló történetek, kövesd be a blogomat, és tarts velem a következő alkalommal is, amikor szó lesz egy ijesztő japán víziszörnyről, egy modernkori vámpírról és egy amerikai dalról,aminek felvétele közben valami nagyon sötét dolgot is rögzíthettek. 

Élete során szinte mindenki hallott már legalább egy legendát. Ezért is döntöttem úgy, hogy új blogom fő témája a legendás és rejtélyes esetek, illetve az azok mögött rejlő igazság feltárása lesz. A mai, első bejegyzésben szó lesz egy megerőszakolt roma lányról, egy kampókezű bérgyilkosról és az első Tarzan - film forgatásáról. Vágjunk is bele. 

Esmeralda, a megerőszakolt romalány:

Notthingam városában járunk valamikor az 1920-as évek elején. A legenda főszereplője egy Esmeralda nevű roma leány, aki rendszeresen járt a városba meglátogatni az ott élő családját. Az egyik ilyen látogatás alkalmával, valaki az éj leple alatt bemászott a szobájába, és megerőszakolta. A család természetesen feljelentést tett a rendőrségen, ahol azonban nem törték magukat a tettes megtalálása érdekében, így a mai napig sem derült ki, ki volt az erőszakoló. Esmeralda nem sokkal ezután felfedezte, hogy babát vár. A kisfiú meg is született, volt azonban egy ismeretlen rendellenessége, ami miatt az első születésnapját sem élte meg. A fiút jelöletlen sírba temették el a város határában. Esmeralda sosem felejtette el a gyermeket, és mindig meglátogatta a sírt, amikor a környéken járt. Így volt ez egészen addig, amíg egyszer észre nem vette, hogy valaki kiásta a sírt, amiből elvitték a csontokat. Az akkor már középkorú nő ezt nem bírta feldolgozni, és soha többé nem látogatta meg a sírt. Esmeralda annyira nem bírta túltenni magát a sírrabláson, hogy végül elmegyógyintézetbe került, és ott is halt meg.

Később a mezőn, ahova a kisfút eltemették, felhúztak egy játszóteret. Nem sokkal a játszótér megnyitása után a lakók panaszkodni kezdtek, hogy sokszor lehet a mező közelében különböző állati hangokat (pl. róka - és macska vonyítást, illetve nyávogást) és csecsemősírást is. Ezen kívül egy újságcikk felhívta a szülők figyelmét, hogy vigyázzanak a gyerekekre, amikor azok  ott játsszanak, mert az egyik kislányt megszólította egy furcsa ruházatú, idős asszony, majd, miután a gyerek elfutott, szitkozódni kezdett. 

A másik furcsaság az 1960-as években történt, amikor egy idősebb férfi a kutyáját sétáltatta a park területén. A kutya hirtelen elfutott, és morogni kezdett valamire, amit a sötétben látott. A morgás után a férfi nyüszítést hallott, majd a kutya sántán, összekarmolt orral érkezett vissza a gazdájához. Ezután a férfi hangos női siránkozást hallott, majd azt látta, ahogy valami a sötétben hirtelen elindul feléjük. A férfi ezért visszafordult, és hazáig rohant a kutyával együtt. 

Az igazság:

Nehéz kideríteni, hogy mennyi igaz a legendából. Egyáltalán az sem biztos, hogy mindez megtörtént, mivel, bár állítólag sok notthinghami újság megírta a történetet 100 évvel ezelőtt, én egy újságcikket sem találtam a notthingami archívumokban. Szintén nem találtam azt a bizonyos újságcikket sem, ami szülők figyelmét hívja fel az idős nőre, aki elvileg megszólított egy kislányt. Ami pedig a kutyát illeti, a karmolások származhattak egy másik állattól is, amit a férfi nem vett észre a sötétben. 

Ez a legenda tehát nagy valószínűséggel NEM IGAZ.

A kampókezű bérgyilkos:

Coloradóban járunk az 1960-as években. A legenda főszereplője egy, a "szakmáján" belül igencsak profinak számító bérgyilkos, akit egy alkalommal arra kérnek fel, hogy irtson ki egy családot. Az akció végül nem sikerül, ezért büntetésből levágják a kezeit. Nem sokkal ezután a bérgyilkos elmegyógyintézetbe került, ahol az őrök egy - egy kampót illesztettek a levágott kezek helyére. A bérgyilkos évekig raboskodott itt, míg végül egyik este sikerült megszöknie. A helyi rádió egész este figyelmeztette a hallgatókat, hogy ne közelítsék meg a férfit, mert veszélyes lehet. Ugyanekkor egy fiatal pár épp  az elmegyógyintézet környékén autózott, és megálltak egy sokat látogatott útszakaszon, amit  a helyiek csak Lover Lane - nek, vagyis a Szerelmesek Sétányának hívtak. Amikor meghallották, mi történt, nagyon megijedtek, mert pont pár perccel korábban hajtottak el az elmegyógyintézet épülete előtt. A pár lánytagja nagyon nyugtalan lett, és kérte a fiút, hogy menjenek vissza a városba. A fiú sokáig próbálta őt meggyőzni az út folytatásáról, de végül engedett a kérésnek, és visszafordultak. Miközben hazafelé tartottak, végig egy furcsa, nyikorgó hangot hallottak, de nem foglalkoztak vele, mivel az autó korábban is sokszor csinálta ezt. Amikor hazaérve kiszálltak, megfagyott a vér az ereikben: a nyikorgó hang egy véres kampótól származott, ami az anyósülés melletti ajtón lógott. 

Az igazság:

Arra, hogy az említett bérgyilkos valaha élt volna, semmiféle bizonyítékot nem találtam. Az első, a legendával kapcsolatos írás 1960.november 8.-án jelent meg a McNaught Syndicate nevű újság Dear Abby című rovatában. A Dear Abby - rovatról tudni kell, hogy egy Pauline Philips nevű médiaszemélyiség szerkesztette Abigail Van Buren álnéven, és először 1956. januárjában jelent meg az újságban ( a rovat azóta is működik, de már egy másik újság, a Universal Press Syndicate hozza le az írásokat.).

                                                                 Az újságcikk

                                                                      Pauline Philips (1918-2013)

Ezen kívül  legenda alapját szolgáltathatta még Marie Belloc Lowndess írónő 1913-as, The Lodger című novellája is. A novella a Bunting házaspárról szól, akikhez egy furcsa férfi, Mr. Sleught költözik be, épp akkor, amikor a környéken rejtélyes gyilkosságok történnek. A történet nagy népszerűségre tett szert, és több feldolgozást is megért filmen, színpadon és rádióban is. Az első filmváltozat 1926-ban készült még némafilmként, és nem más rendezte, mint a legendás Alfred Hithcock, akinek ez volt az egyik első filmje. A legutóbbi feldolgozás pedig 2009-ben készült Dvid Ondaatje rendezésében, a főszerepeket pedig Alfed Molina, Hope Davis, a Mentalistából ismert Simon Baker és a The Walking Deadből ismerős Shane West  alakították (Magyarországon mindkét film A titokzatos lakó  címet kapta).

                                                                Marie Belloc Lowndess (1868-1947)

                                         Az 1927-es és a 2009-es filmváltozat plakátjai.

Nincs tehát semmiféle a bizonyíték arra, hogy a legenda igaz lenne, mert bár ahogy azt a Dear Abby - rovat cikke is írja, a szerző nem tudja, igaz -e a történet vagy sem, nem kizárt, hogy valójában csak Pauline Philips fantáziájának szüleménye.

Ez a legenda tehát nagy valószínűséggel NEM IGAZ.

Az első Tarzan - film:

1918-ban járunk, az első Tarzan - film, a Tarzan of The Apes premierjén a Broadwayen. A filmben Tarzant Elmo Lincoln játszotta. A premieren a mozi előterében látható volt egy kitömött oroszlán, amiről Lincoln elmesélte, hogy a film egyik jelenetében használták. A jelenetben az oroszlán megtámadja Tarzant, aki leszúrja őt. Bár a jelenetet nem úgy tervezték, hogy tényleg megöljék az oroszlánt, Lincolnnak azonban véletlenül sikerült végzetes szúrást ejteni az állaton. A színész később sokszor elismerte, hogy valóban kissé "túl élethűre" sikeredett az alakítása. 

Az igazság:

Bár hivatalos forrást nem találtam arról, hogy az oroszlánt tényleg megölték volna a forgatáson, nem kizárható, hogy tényleg megtörtént. Aki kíváncsi  a jelenetre, lentebb megtekintheti (43:37-től) (bár már nem minden látszik jól, mivel a film fekete - fehér).

Ez a legenda tehát NEM KIZÁRHATÓ, HOGY IGAZ.

Ennyi lett volna hát a első bejegyzés. Ha tetszenek  a hasonló témák, kövesd be a blogomat, és tarts velem a legközelebbi alkalommal is, amikor szó esik majd a japánban elterjedt piros vécépapír legendájáról, egy fiatal lány hátborzongató esetéről és egy Magyarországon forgatott akciófilmről, aminek a forgatása majdnem halálos végkimenetelű lett. 

Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztunk létre. Vázlatban van, így csak a blogod tagjai láthatják. Próbáld meg átszerkeszteni, ha sikerült akár törölheted is és kezdődhet a blogolás.

Kérdéseket és észrevételeidet a support@blog.hu címre tudod elküldeni. Jó blogolást!

A blog.hu csapata