Élete során szinte mindenki hallott már legalább egy legendát. Ezért is döntöttem úgy, hogy új blogom fő témája a legendás és rejtélyes esetek, illetve az azok mögött rejlő igazság feltárása lesz. A mai, első bejegyzésben szó lesz egy megerőszakolt roma lányról, egy kampókezű bérgyilkosról és az első Tarzan - film forgatásáról. Vágjunk is bele. 

Esmeralda, a megerőszakolt romalány:

Notthingam városában járunk valamikor az 1920-as évek elején. A legenda főszereplője egy Esmeralda nevű roma leány, aki rendszeresen járt a városba meglátogatni az ott élő családját. Az egyik ilyen látogatás alkalmával, valaki az éj leple alatt bemászott a szobájába, és megerőszakolta. A család természetesen feljelentést tett a rendőrségen, ahol azonban nem törték magukat a tettes megtalálása érdekében, így a mai napig sem derült ki, ki volt az erőszakoló. Esmeralda nem sokkal ezután felfedezte, hogy babát vár. A kisfiú meg is született, volt azonban egy ismeretlen rendellenessége, ami miatt az első születésnapját sem élte meg. A fiút jelöletlen sírba temették el a város határában. Esmeralda sosem felejtette el a gyermeket, és mindig meglátogatta a sírt, amikor a környéken járt. Így volt ez egészen addig, amíg egyszer észre nem vette, hogy valaki kiásta a sírt, amiből elvitték a csontokat. Az akkor már középkorú nő ezt nem bírta feldolgozni, és soha többé nem látogatta meg a sírt. Esmeralda annyira nem bírta túltenni magát a sírrabláson, hogy végül elmegyógyintézetbe került, és ott is halt meg.

Később a mezőn, ahova a kisfút eltemették, felhúztak egy játszóteret. Nem sokkal a játszótér megnyitása után a lakók panaszkodni kezdtek, hogy sokszor lehet a mező közelében különböző állati hangokat (pl. róka - és macska vonyítást, illetve nyávogást) és csecsemősírást is. Ezen kívül egy újságcikk felhívta a szülők figyelmét, hogy vigyázzanak a gyerekekre, amikor azok  ott játsszanak, mert az egyik kislányt megszólította egy furcsa ruházatú, idős asszony, majd, miután a gyerek elfutott, szitkozódni kezdett. 

A másik furcsaság az 1960-as években történt, amikor egy idősebb férfi a kutyáját sétáltatta a park területén. A kutya hirtelen elfutott, és morogni kezdett valamire, amit a sötétben látott. A morgás után a férfi nyüszítést hallott, majd a kutya sántán, összekarmolt orral érkezett vissza a gazdájához. Ezután a férfi hangos női siránkozást hallott, majd azt látta, ahogy valami a sötétben hirtelen elindul feléjük. A férfi ezért visszafordult, és hazáig rohant a kutyával együtt. 

Az igazság:

Nehéz kideríteni, hogy mennyi igaz a legendából. Egyáltalán az sem biztos, hogy mindez megtörtént, mivel, bár állítólag sok notthinghami újság megírta a történetet 100 évvel ezelőtt, én egy újságcikket sem találtam a notthingami archívumokban. Szintén nem találtam azt a bizonyos újságcikket sem, ami szülők figyelmét hívja fel az idős nőre, aki elvileg megszólított egy kislányt. Ami pedig a kutyát illeti, a karmolások származhattak egy másik állattól is, amit a férfi nem vett észre a sötétben. 

Ez a legenda tehát nagy valószínűséggel NEM IGAZ.

A kampókezű bérgyilkos:

Coloradóban járunk az 1960-as években. A legenda főszereplője egy, a "szakmáján" belül igencsak profinak számító bérgyilkos, akit egy alkalommal arra kérnek fel, hogy irtson ki egy családot. Az akció végül nem sikerül, ezért büntetésből levágják a kezeit. Nem sokkal ezután a bérgyilkos elmegyógyintézetbe került, ahol az őrök egy - egy kampót illesztettek a levágott kezek helyére. A bérgyilkos évekig raboskodott itt, míg végül egyik este sikerült megszöknie. A helyi rádió egész este figyelmeztette a hallgatókat, hogy ne közelítsék meg a férfit, mert veszélyes lehet. Ugyanekkor egy fiatal pár épp  az elmegyógyintézet környékén autózott, és megálltak egy sokat látogatott útszakaszon, amit  a helyiek csak Lover Lane - nek, vagyis a Szerelmesek Sétányának hívtak. Amikor meghallották, mi történt, nagyon megijedtek, mert pont pár perccel korábban hajtottak el az elmegyógyintézet épülete előtt. A pár lánytagja nagyon nyugtalan lett, és kérte a fiút, hogy menjenek vissza a városba. A fiú sokáig próbálta őt meggyőzni az út folytatásáról, de végül engedett a kérésnek, és visszafordultak. Miközben hazafelé tartottak, végig egy furcsa, nyikorgó hangot hallottak, de nem foglalkoztak vele, mivel az autó korábban is sokszor csinálta ezt. Amikor hazaérve kiszálltak, megfagyott a vér az ereikben: a nyikorgó hang egy véres kampótól származott, ami az anyósülés melletti ajtón lógott. 

Az igazság:

Arra, hogy az említett bérgyilkos valaha élt volna, semmiféle bizonyítékot nem találtam. Az első, a legendával kapcsolatos írás 1960.november 8.-án jelent meg a McNaught Syndicate nevű újság Dear Abby című rovatában. A Dear Abby - rovatról tudni kell, hogy egy Pauline Philips nevű médiaszemélyiség szerkesztette Abigail Van Buren álnéven, és először 1956. januárjában jelent meg az újságban ( a rovat azóta is működik, de már egy másik újság, a Universal Press Syndicate hozza le az írásokat.).

                                                                 Az újságcikk

                                                                      Pauline Philips (1918-2013)

Ezen kívül  legenda alapját szolgáltathatta még Marie Belloc Lowndess írónő 1913-as, The Lodger című novellája is. A novella a Bunting házaspárról szól, akikhez egy furcsa férfi, Mr. Sleught költözik be, épp akkor, amikor a környéken rejtélyes gyilkosságok történnek. A történet nagy népszerűségre tett szert, és több feldolgozást is megért filmen, színpadon és rádióban is. Az első filmváltozat 1926-ban készült még némafilmként, és nem más rendezte, mint a legendás Alfred Hithcock, akinek ez volt az egyik első filmje. A legutóbbi feldolgozás pedig 2009-ben készült Dvid Ondaatje rendezésében, a főszerepeket pedig Alfed Molina, Hope Davis, a Mentalistából ismert Simon Baker és a The Walking Deadből ismerős Shane West  alakították (Magyarországon mindkét film A titokzatos lakó  címet kapta).

                                                                Marie Belloc Lowndess (1868-1947)

                                         Az 1927-es és a 2009-es filmváltozat plakátjai.

Nincs tehát semmiféle a bizonyíték arra, hogy a legenda igaz lenne, mert bár ahogy azt a Dear Abby - rovat cikke is írja, a szerző nem tudja, igaz -e a történet vagy sem, nem kizárt, hogy valójában csak Pauline Philips fantáziájának szüleménye.

Ez a legenda tehát nagy valószínűséggel NEM IGAZ.

Az első Tarzan - film:

1918-ban járunk, az első Tarzan - film, a Tarzan of The Apes premierjén a Broadwayen. A filmben Tarzant Elmo Lincoln játszotta. A premieren a mozi előterében látható volt egy kitömött oroszlán, amiről Lincoln elmesélte, hogy a film egyik jelenetében használták. A jelenetben az oroszlán megtámadja Tarzant, aki leszúrja őt. Bár a jelenetet nem úgy tervezték, hogy tényleg megöljék az oroszlánt, Lincolnnak azonban véletlenül sikerült végzetes szúrást ejteni az állaton. A színész később sokszor elismerte, hogy valóban kissé "túl élethűre" sikeredett az alakítása. 

Az igazság:

Bár hivatalos forrást nem találtam arról, hogy az oroszlánt tényleg megölték volna a forgatáson, nem kizárható, hogy tényleg megtörtént. Aki kíváncsi  a jelenetre, lentebb megtekintheti (43:37-től) (bár már nem minden látszik jól, mivel a film fekete - fehér).

Ez a legenda tehát NEM KIZÁRHATÓ, HOGY IGAZ.

Ennyi lett volna hát a első bejegyzés. Ha tetszenek  a hasonló témák, kövesd be a blogomat, és tarts velem a legközelebbi alkalommal is, amikor szó esik majd a japánban elterjedt piros vécépapír legendájáról, egy fiatal lány hátborzongató esetéről és egy Magyarországon forgatott akciófilmről, aminek a forgatása majdnem halálos végkimenetelű lett.